dr Tihanyi Mariann életmód tanácsai

Az leszel, amit eszel!

A jótékony alma



Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.


Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.


Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.


Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

 

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.


Gyümölcsöt csak magában egyél. Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.

 

Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel.

Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.


Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.

Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.


A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.


Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:

Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.

Székrekedés nélkül képes gyógyítani a  hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.


Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.


Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.


Jó, ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.


Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.


Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.


Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani.

Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.


Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más, más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.


Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.


Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés.


Jó étvágyat!!!!






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

2. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

3. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

4. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!

albaniakirandulasok.hupont.hu

7. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

8. Marci ' " őű ŐŰ

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678

almaspite.hupont.hu

9. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

10. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

3. malacka

► Made in Guinea!!!

malacka.hupont.hu

4. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

5. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

6. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. A legjobb idézetek egy helyen

► ♥♥♥♥♥Az igazi lányok nem tökéletesek, mert a tökéletes lányok nem igaziak..:)♥♥♥♥♥ Mindenre tudok magyarázatot találni,legfeljebb nem stimmel:$... megesik xD ♥♥♥♥♥ 2♥szó♥van♥amit♥a♥pasik♥utálnak.♥A♥NE♥és♥a♥HAGYD♥ABBA. ♥Kivéve♥ha♥összerakod♥őket.:D

budai-judit.hupont.hu

10. NONCSY ÉS ANCSY OLDALA!!!!!!

► Msn,kaják,képek minden mennyiségben :D:)=)

drazsi.hupont.hu

11. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

12. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

13. Állati Barát, ahol minden állat számít!

► Ez az oldal azért jött létre, hogy minél többet megtudj az állatokról és a növényekről, és közben jól szórakozz!

allatibarat.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

16. KÖBE Tervezői-Kivitelezői Felelősségbiztosítás MUNKANÉLKÜLISÉGI BIZTOSÍTÁS!

► A KÖBE Biztosító Csongrád; Bács-Kiskun; Békés; Jász-Nagykun-Szolnok; Pest megye területéről keres üzletkötőket, biztosítási termékekei értékesítéséhez.

kobebiztosito.hupont.hu

17. — HASZNÁLT DOLGAIM —

► Kapcsolat/Gabesz tel: +36 70 221 1325 - E-mail: encsaladom1@gmail.com

hasznaltdolgaim.hupont.hu

18. Lady GaGA Fanok

► Itt magtudhatsz sok mindent Lady GaGA-ról és még sok sok mindent.Van pl.videók,képek stb.

ladygagafan.hupont.hu

19. papagáj 4ever

► Nem lehet élni madarak nélkül!

papagajforever.hupont.hu

20. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

21. Budai Siklórepülő Egyesület

► SÁRKÁNYREPÜLŐ OKTATÁS EGÉSZ ÉVBEN

bse.hupont.hu

22. Üdv az oldalamon!=)

► Nézz körül kicsit ezen az oldalon,mert jó dolgok vannak itt.Ajánlom a képek menüpontot,hátha valamelyik megtetszik és asztali háttérkép lesz belőle! Jó szórakozást!

kissadrian.hupont.hu

23. Tacskó-fan-site

► itt mindent megtudhatsz.

tacsko-fan-site.hupont.hu

24. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

25. Müanyag öntőformák beton és műkő termékek készítéséhez

► Üdvözöljük honlapunkon! Cégünk 1999-ben az országban elsőként kezdte meg a kereskedést ezekkel a termékekkel. Az évek során folyamatosan bővítettük a választékot és ma már több mint 100 féle sablon áll vásárlóink rendelkezésére.

betonsablon.hupont.hu

26. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

27. Nekünk is ki jár egy kis szórakozás:)

► Minden mi:japán,msn,sport,100 féle képek stb...(fejlesztés alatt)

lillaoldala.hupont.hu

28. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

29. Alternatív gyógymódok tárháza

► A lélek szolgálatában...

spiritualisgyogyito.hupont.hu

30. Tűzifa ár,tűzifa árak,értékesités,kamion tételben,eladó tüzifa,tuzifa,ár,

► méteres tűzifa ,jó minőségben egész évben,tüzifa eladó,tüzifa ár.

fa-tuzifa.hupont.hu

31. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

32. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

33. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

34. World Stars

► Minden amit a tini sztárokról tudni kell

worldstars.hupont.hu

35. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

36. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥

► Itt mindent megtalálsz..;);););)

amitasztarokroltudnikell.hupont.hu

37. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

38. www.mittegyek.hupont.hu

► Szórakozás, mindenkor, mindenkinek!

mittegyek.hupont.hu

39. Irány a Balaton

► kiadó ingatlanok házak és lakások. Családi házak és villák, ikerházak és sorházak, üzlethelyiségek és irodák, irodaházakak. raktárak és telephelyek, Telkek és nyaralók, hotelek és panziók, balatoni ingatlanok.

siohaz.hupont.hu

40. SZÍNJÁTSZÁS

► A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.

szinjatszas.hupont.hu

41. Huskyby Kennel

► Sziasztok! Én egy tenyésztő vagyok. Husky kutyákat szaporitok. Gazdikat is keresek a folyamatosan születendő kis csöpségeknek!

huskybykennel.hupont.hu

42. Műköröm készítés

► Műköröm készítése zseléből, porcelánból. Saját köröm megerősítése. Lakkozás. Géllakkozás. Díszítés. Manikűr.

icenails.hupont.hu

43. informatika

► Ha, szeretnél többet tudni gépedről, internetről, akkor itt a helyed.

informatikalecke.hupont.hu

44. Teren de vinzare in Floresti Cluj</h1><title>Teren de vinzare i</title>

► <h2>in noua zona rezidentiala</h2>

imobilfloresti.hupont.hu

45. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

46. Szeress Engem Mint Én Téged <3

► Ha valaki azt mondja, hogy SZEMÉT, nyugi csak azt rövidíti: Szeress Engem Mint Én Téged. :$♥

idezet-vilag.hupont.hu

47. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

48. Hulladék-felvásárlás

► Megunta? Sok helyet foglal? Felesleges? Forduljon bizalommal hozzánk! Mi el szállítsuk, lomtalanítás, fuvarozás mindent megoldunk.

hulladek-felvasarlas.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ildyhouse.hupont.hu

50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hudakranch.hupont.hu

51. Impulzus Zagyi G. Ilona

► "Tarka lét-regényem, hol az álom szürke, életlen tüske a belé zárt átok. Nyitott a szív... látok, ha netán átütne. Igék festenek csupa-szín világot."

impulzus.hupont.hu

52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ibelepesguide.hupont.hu

53. Tacskó

► Tacskó

ilil.hupont.hu

54. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

55. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jadevarazs.hupont.hu

56. Árva Angyal és még sok más:))♥

► Itt az Árva Angyalról tudtok meg dolgokat , híreket kaptok képeket és még sok mást !Próbálok majd mindig frissiteni amiko csak tudok! ! Jó szorakozást az oldal olvasásához/nézéséhez! Mostantól nemcsak Árva Angyallal foglalkozunk ugyhogy figyeljétek

arvaangyalfanok.hupont.hu

57. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

automiskaklinika.hupont.hu

59. OlayCraft - Magyarország legjobb szerverközössége

► Szerver IP: olaycraftlobby.aternos.me - Szerverünket megpróbáljuk a lehető legtöbb ideig futtatni! A szerveren való játékkal elfogadod a játékszabályzatot és az Álltalános Szerződési Feltételeket(ÁSZF)

olaycraft.hupont.hu

60. Larissza apartmanok

► Kedvező árú szálláshelyek Budapesten

larissza-apartman.hupont.hu

61. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

62. LEPKEHÁZ IFJÚSÁGI ÜDÜLŐ BALATONSZÁRSZÓ

► Gyermektábor a Balatontól 200 m-re, a József Attila utca 26-ban.

annamarihotel.hupont.hu

63. Ha jól jönne havi egymillió, akkor itt a helyed!!

► Talán Te is úgy gondolod, hogy több pénz, több szabadidőt,több elismerést érdemelsz.Vajon megkapod ezeket?Jó időben, jó helyre, jó ember (TE) érkezett!

keress-egymilliot.hupont.hu

64. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

65. Jó oldal csak nektek;)

► Igyekszem minél gyakrabban frissteni és jobb dolgokat fel tenni rá:P

notom.hupont.hu

66. 8/B Osztályhonlap:)

► Szia! Köszi, hogy benéztél! Ha egy fárasztó nap után van még kedved hozzánk, nézz körül nyugodtan! Franciska, a szerkesztő

kleinfranciska.hupont.hu

67. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

68. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Sokan tették fel e kérdéseket: "Mi történt ezek után, mit írtál azóta?" Az Élet megy tovább, és vele én is sántikálva ballagok. Ahogy írtam, a sorok néha "maguktól" íródnak, megalapozva a továbbiakat... Lassan jövök, és biztosan... :-)

solverus-versek-xiii.hupont.hu

69. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

70. DDMT2 vel kapcsolatos dolgok

► Hát megtalálod ezzt az oldalt nézz körül van minden ;)

ddmt-hack-yang.hupont.hu

71. Jersey Shore

► Jersey Shore bemutatása

jerseyshore.hupont.hu

72. Idézetek-forever

► A legjobb idézetek egyhelyen.

idezetek-forever.hupont.hu

73. It megtalálhatod minden kedvenc sztárodat

► mint sp, zac vanessa miley hannah jonas brothers lady gaga corbin és minden hsm sztár

joehannahhsm.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

uveg-uveges-uvegezes.hupont.hu

75. Természet

► Ezen a weblapon mindenki tudomást növényekről

erdelyi.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 19
Heti: 116
Havi: 417
Össz.: 155 257

Látogatottság növelés
Oldal: A jótékony alma
dr Tihanyi Mariann életmód tanácsai - © 2008 - 2025 - azegeszsegszakerto.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »